Mint mar említettem, volt egy hét szünetünk a két tábor között. Igazából 9 nap a két hétvégével együtt. Szóval ebben a 9 napban három dolgot csináltunk: a strandon voltunk, amit viszonylag hamar meguntam, elmentünk két éjszakára Olimposba, ahol említésre méltó dolog nem történt. Strandon voltunk, meg elmentünk egy egész napos hajótúrára, ami ugyan jó volt. Meg gyönyörű volt, de gyönyörűen le is égtem.
A szünetünk szombaton kezdődött, keddtől csütörtökig voltunk Olimposban. Tervben volt, hogy néhányan elmegyünk Izmirbe, csak hat órás buszút vezet oda, es maximum két éjszakát tölthettünk volna ott, mert hétfőn kezdődött a második tábor. Így felvetettem az ötletet (vagyis inkább kijelentettem, hogy én tuti nem megyek Izmirbe, a kényelmetlenségen kívül a dolognak anyagi okai is voltak), majd Jasmina is kijelentette, hogy nem megy Izmirbe, menjünk inkább Alanyába. Jó, menjünk Alanyába, mondtam. Ezen Jackie és Sabrina is elgondolkoztak, hogy annyira nem éri meg 12 órát utazni egy teljes napért, így ők is elkezdtek gondolkozni Alanyában.
Így hat mikor Olimposból visszaérkeztünk Antalyaba, nem haza mentem Suedahoz, hanem Gökhan lakásába, ahol hivatalosan Anna lakik, de gyakorlatilag Sabrina, Jackie és Jasmina oda járnak netezni, mert nem csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy nincs otthon internet. Bar ők még mindig jobban jártak, mert nekik csak három emeletet kell lemenni, nekem meg az internethez jutás kissé körülményes.
Tehát Gökhan lakasara mentem, hogy Jasminaval megtervezzük az utunkat. Közben Sabrina és Jackie egyre lelkesebb lett, és amikor tálaltunk egy last minute négycsillagos hotelt fejenként 50 TL-ért két éjszakára, mar senki nem gondolkozott tovább. Lányok, megyünk Alanyba!
Alanya felüdülés volt mindannyiunk szamara. Nem csak azért mert másik varosba mentünk, hanem mert átlagosan a nap 24 órájából 14 órát minden nap ugyanazok az emberek tarsasagaban töltjük, és bar mindenki szeret mindenkit és mindenki tök jófej és olyan mintha egy nagy (hatalmas) család lennénk, a folyamatos együttlét nem csak unalmassá válik egy idő után, de konfliktusokat is szül. Tehát Alanya mindenkinek jót tett.
Csütörtök éjjel Gökhannál aludtam, mert egyszerűbbnek tűnt, hogy együtt megyünk a lányokkal a buszpályaudvarra, mint megtálalni egymást egy olyan helyen, amit egyikünk sem ismer. A második indok, hogy ott aludtam, hogy végre tudok egyfolytában 15 percnél hosszabb ideig netezni, de ez a terv kudarcba fulladt, mert épp hogy ott voltam 20 perce, az elektromos áram és az internet is elment. Aznap este meg elmentünk a többiekkel egy kávézóba, de mivel az olimposi éjszakazas után alig álltam a lábamon, az alvással küszködtem.
Másnap (péntek) délben indult a buszunk Alanyába. Az elvileg másfél órás út valamiért két és félórás lett, kissé aggódtam, hogy elfelejtettünk leszállni, vagy mi történt. A buszút… Ez volt életem legeredetibb buszútja. Először is vizet szolgáltak fel, mint a repülőn. Másodszor is, a buszra többen szálltak fel, mint amennyi ülőhely volt, ami ugye otthon is megszokott. De ami otthon nem megszokott, hogy a sofőr műanyag székeket vett elő, és az üléssorok közé tette, hogy mindenki le tudjon ülni. A víz miatt kissé úgy éreztem magam, mint egy repülőn, de aztán belegondoltam, hogy a repülőn nem raknak ki plusz műanyag székeket az állóknak. Bar, ki tudja, lehet, hogy Turkish Airlines-nal ezt csinlaljak… :D
Mielőtt megérkeztünk a Hotelbe, minden zökkenőmentesen zajlott. Olcsó szállást tálaltunk, a buszpalyaudaron 2 percet se töltöttünk várakozással, mert egy pasi csak elkiáltotta magát, hogy Alanya, és 2 perccel később mar a buszon ültünk, Alanyában a Hotelhoz könnyen eljutottunk, bar taxival, de a taxi olcsó volt. Tehát minden tökéletes volt. Minden tökéletes volt egészen a becsekkolasig a hotelban. Ugyanis, mint kiderült, Jackie és Jasmina nemhogy nem hoztak magukkal az útlevelüket, de se személyi, se más igazolvány nem volt náluk. A recepciós meg nemhogy nem nevezhető segítőkésznek, de ő a legbunkóbb recepciós, akivel valaha találkoztam. (Tehát senkinek nem tanácsolom, hogy az Elite Orkide nevű hotelban szálljon meg, habar a recepcióson kívül minden tökéletes volt, úgyhogy mégis tanácsolom… :D)
Oké, szóval útlevél. A feladat a következő volt, meg kellett kérni egy otthonmaradt törököt, hogy fénymásolja le, majd faxolja el a két útlevelet. A probléma a következő volt. Abban a házban senki nem beszél angolul csak kb mint egy kisgyerek. Úgyhogy kissé nehéz volt elmagyarázni, hogy hol vannak az útlevelek és mit kell velük csinálni, de egy óra alatt kb sikerült. Ezennel szeretnék köszönetet mondani Gökhannak, aki lehet, hogy google translate-orrel olvassa a blogomat, hogy lefénymásolta az útleveleket. Ezzel kapcsolatban meg is osztok egy videót, ami illusztrálja a helyzet lehetetlenségét. Végül sikerült regisztrálni mindenkinek.
Ezután úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a belvárost, viszont mint kiderült a belváros Alanyában boltokból, éttermekből és szórakozóhelyekből áll, úgyhogy a belváros megtekintése a butikok megtekintéséből állt. Az árusok hozzaallasa a vasarlokhoz hasonló a többi déli országhoz (Olaszország, Spanyolország stb.) A legviccesebb beszólásaik:
- ’Svéd vagy?’ Nem. ’Kínai vagy?’ Igen. (Hülye kérdésre hülye válasz)’ Utalom a kínaiakat.’
- ’Honnan jöttél?’ Kanadából. ’Nem hiszem el, svéd vagy.’
- ’Ha megfoghatom a melledet, adok neked egy ingyen parfümöt
- Odaadom ezt a ruhát 35 líraért, ha ma este láthatlak benne.
- … és még egy csomó más, amit sajnos elfelejtettem…
Ééés este partyyyyyyyyyyyyyyyyyyy…
Alanya a második legjobb partyvaros ahol valaha voltam. (Az első még mindig Madrid.) A belvárosban több utcán keresztül minden egyes épület egy vagy több szórakozóhely és mindez a tengerparton. Pénteken egy hatalmas négyemeletes szórakozóhely teraszán voltunk, majd utána egy kisebb helyen, ahol viszont jobb zenét játszottak. Szombaton pedig végigjártunk egy csomó helyet egy este alatt.
Alanyában több a turista, mint a török, és a törökök mind apache-k, amit kissé nehéz leírni, úgyhogy mellékelek néhány képet. A turisták 70%-a svéd, a többi pedig norvég, holland és lengyel, ezért amikor közöltük, hogy Magyarországról, Szerbiából és Kanadából kötünk senki nem hitte el, azt mondtak, hogy mi svédek vagyunk.
Más említésre méltó nem igazan történt, voltunk strandon, barlangban meg kastélyban, aztán hazajöttünk. Úgy értem, hogy haza, Antalyaba.
